Guus Hiddink: Büszke vagyok a csapatomra!
Csapatunk holland menedzsere érthető módon elégedett volt a mai teljesítményünkkel. Elárulta a tényeket, hogy miért.
Elég érdekes kezdődött az interjú:
"Ha kedden ugyanilyen arányban győztünk volna, akkor a mai siker csak az önbizalmunk megkoronázása lett volna. Sajnos nem így történt, azonban ez a győzelem is mutatja, hogy mennyire össze tudták kapni magukat a srácok a vereség után."
"A vezető gól után olyan volt, mint ha mindenki kikapcsolt volna és hátradőltek, hogy ez a mérkőzés is megvan. Azonban nem így történt, viszont jó volt látni, hogy az egyenlítés után is nem estek szét a játékosaim és mindent megtettek a győzelemért."
Az Everton elleni mérkőzésről:
"Szép emlékeket őrzök az Everton ellen megvívott FA kupa döntőről. Azonban látnunk kell azt, hogy ez a mérkőzés teljesen más lesz majd, mint az akkori. Teljesen más a tét, teljesen más a cél, és teljesen más a szituáció is. Ezektől függetlenül már várom azt a találkozót is."
Az FA kupa ismételt megnyerését Guus valamiféle csodának tartaná:
"Ha ismét meg tudnák nyerni az FA kupát az egy világontúli csoda lenne. Idén nem sikerülnek úgy a dolgok, mint ahogy annak lennie kellene, azonban ez a trófea elhódítása mindent feledtetne a szurkolókkal."
Végezetül a pénzt dobálókról:
"Akik érméket dobálnak be a mérkőzés közepén azoknak nem lenne szabad futballmérkőzésekre járnia. Nem volt szép dolog a szurkolóktól."