Guus Hiddink: Egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok!
Guus Hiddink kemény mérkőzésre számít a Southampton ellen, elmondása szerint a mai mérkőzés egy jó próba lesz a csapat számára, hogy mire is lehetünk képesek, egy kemény idegenbeli mérkőzésen.
Guus Hiddink a sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy John Terry sérülés miatt továbbra sem tudja vállalni a játékot.
A Southampton az a csapat, akik hat bajnoki óta veretlenek, így egy nagyon nehéz és küzdelmes mérkőzés lehet a mai.
"Egy kisebb visszaesés után visszanyerték a formájukat." - mondta elismerően a holland.
"Általában a mérkőzés elején letámadják az ellenfeleiket, amivel nagyon meglepik őket. Több fiatal játékos is beépült a csapatba, viszont a tapasztalt játékosokkal együtt alkot ez az elegy egy igazán veszélyes csapatot. Egy gyengéjük van: meg kell őket zavarni, és ki kell mozgatni őket a komfortzónájukból."
John Terry állapotáról:
"John továbbra sem áll készen a játékra, lehet, hogy bírna egy félidőt azonban folytatja inkább a rehabilitációját. Semmiképp sem akarunk kockáztatni!"
Falcao tovvábra is sérülésével küzd, míg Pato folyamatosan próbálja felvenni a PL ritmusát. Azonban Guus kiemelte Bertrand Traoré játékát, akivel nagyon meg van elégedve a holland.
Végezetül Ronald Koeman-ról ejtett Hiddink pár szót, aki azzal a PSV-vel nyert több trófeát is, amelyet Guus Hiddink irányított:
"Ő az akkori csapat egyik vezére volt. Vele bármit meg tudtál beszélni arról, hogy pontosan mit is kelljen egy adott mérkőzése a csapatnak csinálnia. Sok mindent megtanult Európa déli részén az edzősködésről, és az utóbbi években azt is bebizonyította, hogy ezt a tudást hogyan tudta befektetni."